Légkondi nélkül is lehetett elviselni a sivatagi hőséget?
Az ókori egyiptomiak meglepően ötletesen oldották meg!
A legtöbben a piramisokra vagy templomokra gondolunk, ha Egyiptom kerül szóba, de a mindennapi emberek vályogtéglából készült házakban éltek.
Ezeket az otthonokat égetetlen vályogtéglából építették, amelyhez a Nílus áradása után hátramaradt sarat használták fel, szalmával és pelyvával keverve.
A keveréket lábbal taposták, majd fakeretekbe öntve napon szárították ki téglává.
Az elkészült téglákat rétegesen rakták egymásra, a sorok közé is sár került kötőanyagként, majd kívülről is bevakolták a falakat ugyanazzal az anyaggal, gyakran meszelve is.
Bár a sár elsőre nem tűnik tartós építőanyagnak, az egyiptomi éghajlat – száraz, forró és esőmentes – kifejezetten kedvezett neki.
A sár jó hőszigetelő: nyáron hűvösen tartotta a belső tereket, télen pedig megtartotta a meleget.
Az északi szél kihasználására a tetőkre szélcsapdákat – malqafokat – építettek, amelyek begyűjtötték és bevezették a friss levegőt a belső terekbe. (erről a technikáról egy későbbi részben fogunk részletesen írni)
A magasra helyezett, kisméretű ablakok pedig lehetővé tették a meleg levegő kiszökését, miközben fentről természetes fényt is beengedtek.
A tehetősebbek udvaros házakat építettek, ahol éjszaka a lehűlt levegő áramlott be a szobákba, napközben pedig zárva tartották az ajtókat, hogy bent maradjon a hűvös.
Ivóvizüket porózus agyagedényekben tárolták, amelyek párolgással hűtötték le a vizet – természetes, egyszerű és hatékony módszer.
Mindezek a megoldások évszázadokon át működtek, és még Napóleon korában is megfigyelhetőek voltak a kairói házak tetején.
Az ókori egyiptomiak építészete nemcsak környezetbarát volt, hanem a helyi klímához tökéletesen alkalmazkodott.
Ma, a fenntarthatóság korában újra egyre többen fedezik fel a természetes anyagok és hagyományos technikák előnyeit.
