Az élelmiszerek hűtése és tárolása az őskorban és az ókorban teljesen más volt, mint ma, hiszen nem volt mesterséges hűtés vagy hűtőszekrény. Az emberek a természet adottságait, valamint különböző tartósító módszereket használtak.
Fogadjátok szeretettel történeti kis áttekintésünket.
Hétről-hétre újabb epizódokat osztunk meg veletek, hogy lássuk miként is fejlődött az élelmiszer tárolás az évezredek során.
Őskor
Az élelmiszerek romlás ellen az őskorban élő emberek mély gödrök ásásával és az étel abban történő elhelyezésével próbálták hosszabb életűvé, tenni a nehezen megszerzett, elejtett étkeiket. A talaj hűvösebb volt, így lassabban romlott az élelem.
Aztán előszeretettel alkalmazták a vízben való hűtést, bár ez állandó felügyeletet jelentett, hogy a ragadozók ne vigyék el, de így egyben oda is csalogatták a következő zsákmányukat.:
Folyók, patakok hideg vizébe tették az ételeket, például húst vagy gyümölcsöt.
Később felfedezték a tűz és az ebből adódó lehetőséget a : füstölés. A húst és a halat tűz fölött vagy füstben szárították, így tovább eltartható volt.
Napon, vagy a levegőn történő szárítás sem volt idegen tőlük: a gyümölcsöket, bogyókat, húst a napon szárítottak.
Jóval később már az őskor ,a kőkorszak vége felé is megjelent a só felhasználása tartósításra ott, ahol hozzáfértek. Később ez a kiváltságosok privilégiuma lett, hiszen a só értéke, még az aranynál is magasabb volt
Ókor
Az ókori civilizációk már kifinomultabb módszereket használtak:
Amforák, cserépedények: Olajjal vagy mézzel leöntve tárolták az élelmiszert, hogy megvédjék a romlástól.
Pince, verem: Az ókori házaknál is készítettek hűvös tárolóhelyiségeket,a minek nagy szerepe volt a távolról (gazdagok kiváltsága) hozott jég tárolásában. Mind a jég, mind a só már egy sokkal fejlettebb tárolási módszert jelentett, ezzel egy időben megjelent a só, mint fizetőeszköz.
Jég és hó használata: A perzsák, görögök és rómaiak a hegyekből hozott jeget és havat mély vermekben vagy jégházakban tárolták, szalmával szigetelve. A gazdagabbak így nyáron is hűtött italt vagy ételeket fogyasztottak.
Sózás és pácolás:
A só az ókor egyik legfontosabb tartósítószere volt, hiszen a hús, a hal és más romlandó élelmiszerek megőrzésére kevés más módszer állt rendelkezésre. A só dehidratálja a sejteket, gátolja a baktériumok szaporodását, ezért kiválóan alkalmas volt hosszabb időre eltárolni ételeket, különösen utazások vagy katonai hadjáratok idején.
Hogyan jutottak hozzá?
-
Természetes sólelőhelyekből: szárazföldi sóbányákból, ahol kősót (halitot) fejtettek ki. Ilyen bányák voltak például Egyiptomban, a Nílus-delta közelében, vagy a mai Ausztria területén (Hallstatt híres sóbányája).
-
Tengerből való sónyerés: a mediterrán világban különösen elterjedt volt a tengervíz bepárlása napsütéssel és párologtató medencék segítségével. Görög városállamok, föníciaiak és rómaiak is alkalmazták.
-
Sóforrások, sós tavak: természetes sós forrásokból vagy tavakból, például a Holt-tengerből, ahol a magas sókoncentráció miatt könnyen kinyerhető volt.
Ára és értéke
-
A só nem mindenhol volt egyformán hozzáférhető. Ahol bányák vagy tengerparti sólepárlók működtek, ott könnyebben beszerezhető volt, de szárazföld belsejében, távol a lelőhelyektől, rendkívül értékes árunak számított.
-
Egyes helyeken a sót szó szerint „fehér aranyként” kezelték: cserekereskedelemben fizetőeszközként is szolgált. Az ókori Rómában a katonák zsoldjának egy részét gyakran sóban adták (innen ered a „salarium” szó, a mai „salary” = fizetés kifejezés alapja).
-
Afrikában például évszázadokon át só-karavánok szállították a sivatagon át a sót, amely olykor drágább volt, mint az arany. Az ókorban a só az egyik legfontosabb stratégiai árunak számított: a hozzáférés feletti ellenőrzés sokszor hatalmi kérdés is volt.
Felhasználás
-
Hús, hal, sajt és zöldségek tartósítására.
-
Gyógyászati célokra, sebkezeléshez, fertőtlenítéshez.
-
Vallási rituálékban is szerepet kapott (áldozati ételek, tisztulási szertartások).
Ecetes és olajos tartósítás: Zöldségeket, halakat ecetben vagy olajban raktak el.
Főleg a déli népeknél terjedt el a mézben való tárolás. Azon kívül, hogy ízletes és természetes édesítőszer volt, mellette tartósított. Az ókorban már felfedezték a méz csodálatos gyógyító hatását is. Jelentősen csökkentette a gyulladásokat, és a köhögés tüneteit enyhítette. A mézet használták tartósítószerként (pl. gyümölcsöket mézben tartósítottak).
Gabona tárolása: Nagy hombárokban, cserépedényekben vagy földbe süllyesztett silókban tárolták.
Következő héten részletesebben is bemutatom a vulkáni tufa "hűtőket".
Addig is jó olvasást!
És, ha kedvetek támadt honlapunkon böngészni, kattintsatok az alábbi linkre:
